A szorongásról avagy Létezésünk árnyékvilágában - 1. rész
A szorongás, félelem, idegesség érzése minden ember számára ismert, az élet természetes velejárója, hiszen így reagálunk az új, váratlan, változással járó és megterhelő élethelyzetekben. Egy bizonyos szintig ez egészséges, mert egyfajta eustresszként (serkentőleg ható, jó stresszként) funkcionál, ugyanis fokozza a teljesítőképességet és bekapcsolja a természetes megküzdési mechanizmusainkat. A szervezet, ha fenyegetést észlel, felkészíti a testet a menekülésre vagy éppen a szembeszállásra – fight or flight – azaz a „harcolj vagy menekülj” üzemmódra.
Akkor válik problémává, ha az élet sok (vagy minden) területére átterjed, és egyfajta általános, mindennapos érzéssé válik, amely minden azonosítható, külső ok nélkül is létrejön. A szorongás gyakran párosul a tehetetlenséggel összekötött félelem érzetével, amikor az ember megbénul az adott helyzetben, és úgy érzi, hogy sodródó „áldozata” a történéseknek, és semmiféle befolyással nincs rájuk. Az állandósult félelem nagy mértékben befolyásolja az egyén teljesítményét, melyet észlelve természetesen még inkább szorongani kezd, és máris kialakul egyfajta ördögi kör, amelyből egyre nehezebb szabadulni. Az esetek többségében az egyének belátják, hogy félelmeik irracionálisak, szorongásukat mégsem képesek kontrollálni, így teljesen átveheti az uralmat az életük fölött.
A mai pszichológiai felfogás szerint a szorongás valamilyen vélt vagy valós veszélyhelyzetre adott reakció, melyet nem a helyzetek, hanem azok értékelése, illetve a rájuk adott válaszreakcióink váltanak ki. Abban különbözik a félelemtől, hogy ez utóbbinak tárgya van (pl. félek a pókoktól, vagy zárt terekben...stb.), mígnem a szorongás megfoghatatlan, tárgy nélküli, „egy irracionális mélységből fakadó tünet, amit nem lehet racionálisan megtámadni” - írja Popper Péter.
A szorongás különféle komplex tünetegyüttesekben nyilvánulhat meg, mely megjelenik testi, érzelmi, gondolkodásbeli és viselkedési szinten, és egyénileg nagyon különbözőek lehetnek. Testi tünet lehet a szívdobogás, émelygés, mellkasi fájdalom, fejfájás, gyomorfájás, izomfeszültség a vállban és nyakban, szédülés, fáradtság. Érzelmileg a félelemhez hasonló, ideges feszültséget, szorongató érzést élhetnek át, melyet gyakran kísér nyugtalanság, érzékenység, álmatlanság vagy rossz álmok sorozata.
Gyakran társul fáradékonysággal, alvás- és koncentrálási zavarokkal. A szorongó emberre jellemző a veszéllyel/veszélyeztetettséggel kapcsolatos gondolatok megjelenése, negatív szcenáriók előrevetítése, és a „mi lesz, ha” – többnyire negatív kimenetelt jósló – narratívák beszűkítő, belső monológja.
Hosszan tartó szorongásos állapotban lenni nem jó, mert megbénítja cselekvőképességünket, kihat kapcsolatainkra, szociálisan beszűkülünk, és egész életminőségünk megromolhat általa, ezért fontos, hogy mihamarabb szakemberhez forduljunk. Az elmúlt évek történései (Covid, háború, inflációs és egzisztenciális bizonytalanság, klímaszorongás) csak tovább növelték a szorongásos tüneteket. Nem véletlen, hogy számos szakmai lap vagy pszichológiai előadás/konferencia prioritást élvező témája a stresszkezelés, reziliencia, szorongás és depresszió és egyensúlyban levés lett. Nagyon nehéz ugyanis egyensúlyban maradni egy olyan világban, ami egyre inkább a kibillenésről és kibillentésről szól.
Leküzdhető-e a szorongás?
A cikk második részében erről írok. Bemutatom, hogyan lehet a Gestalt pszichológia, és testtudat fókuszú terápia eszköztárával a szorongás okának felderítését, illetve az ismétlődő kognitív-érzelmi és viselkedési mintázatok feltárását és azok oldását megsegíteni.
2. rész
A cikk első részében röviden írtam a szorongásról, és a szorongás okozta tünetkomponensekről. Ebben a részben a Gestalt pszichológia és testtudat fókuszú terápia oldaláról szeretnék egy rövid bepillantást nyújtani, hogyan jut el a kliens a szorongásos tünetek és a szorongás okának felderítésétől, az ismétlődő kognitív-érzelmi és viselkedési mintázatok feltárásáig és azok oldásáig. Az olvasót, egy rövid gyakorlati betekintéssel – a nyilvános szerepléstől, vizsgahelyzettől való félelem példáján keresztül – fogom végigvezetni.
A „Gestalt” szó németül „alak”-ot jelent. A Gestalt vagy alaklélektani irányzatot a pszichológiában az 1920-as években dolgozták ki, amikor az első világháborúban fejsérült katonákat vizsgáltak, akik részelemekből nem tudtak összetenni értelmes képet. Így ismerték fel, hogy amikor egészségesen működünk, akkor a meglévő információk alapján, legyenek azok bármilyen töredékesek, valamilyen egészleges értelmezést hozunk ki. Találkozunk valakivel, és rokonszenves az első pillanattól, de az is lehet, hogy hasonló módon beszél, mint előző, nem kedvelt főnökünk, és kerüljük vele a további találkozásokat. Korábbi tapasztalataink alapján kiegészítjük, és értelmezhetővé tesszük a képet, létrehozunk egy értelmezhető alakot, németül: Gestaltot.
A Gestalt terápia Friedrich Perls pszichológus nevéhez köthető. Olyan holisztikus megközelítés, amely az embert a maga teljességében, az elme-test és lélek hármasának egységében szemléli. Felfogásában az egészlegesség áll a középpontban, amikor is egyszerre dolgozunk a gondolkodás, érzések, és testi síkon, és figyelembe vesszük a környezet és egyén kölcsönhatását is. A Gestaltban ezért – egyes pszichológiai irányzatokhoz képest – nagy hangsúly kerül a testtudatot felhangosító fizikai érzetekre, szempontokra is: az egyén hogyan mozog, hogyan van jelen a testében, hogyan gesztikulál, hogyan használja a hangját, hogyan lélegzik, hogyan használja a teret, stb.
A test ugyanolyan fontos és elválaszthatatlan részünk, mint a gondolataink és érzéseink. Ez a megközelítés a mindennapokban korántsem általános, hiszen rohanó életünkben és nyugati kultúránkban széttöredezett módon élünk. Az emberi működés egyre inkább eltolódott a „fejben levés” felé. Leválasztjuk az érzéseinket, testi megéléseinket, és könnyen figyelmen kívül hagyjuk, hogy bármi történik velünk, az mindenképpen leképeződik fizikai (testi), érzelmi és gondolati szinten. Ezek együttesen alakítanak bennünket egy adott helyzetben. Teljességében úgy ismerhetjük meg az embert, ha mindhárom aspektusára odafigyelünk.
Emiatt a Gestaltban, amikor szorongásos zavarral dolgozunk, sokat foglalkozunk a hozzá kapcsolódó testi folyamatokkal, megnyilvánulásokkal, reakciókkal. Nem beszélve arról, hogy a testünkben megjelenő érzetek, szükségletek és impulzusok iránti tudatosság, önmagunk támogatásának egyik fontos formája. Ez utóbbi kiemelten fontos már a szorongás tüneteinek kezdeti észlelésekor.
A Gestalt módszertanát nagyon jól lehet párosítani testtudat fókuszú terápiával, mert ez utóbbiban is szerepet kap az egészlegesség, és az ’itt és most’-ban történtek megélései, továbbá nagy hangsúly van a testi érzékelésen és tudatosításon, illetve a terápiás kapcsolatban történt intervenciókon, melyek szintén a reflexiós tanulás és érzelmi korrekció részét képezik.
Szorongásnál, a klienseknél nagyon jellemzőek kognitív szinten a katasztrofizáló gondolatok, negatív narratívák és egyéb kognitív torzítások megjelenése, és felnagyítása. Sokat dolgozunk a negatív automatikus gondolkodási minták (NAG-ok) feltárásával, realitásba való átemelésével és átkeretezésével. Az állandósult szorongásnál megpróbálunk elmenekülni olyan helyzetek elől, amelyek kiváltják az irreális félelmeket, „de azok a nyomunkban vannak, mint egy harapós kutya.” – írja Popper Péter. Ezért a félelmi folyamatban nem az elkerülés, hanem pont ellenkezője, a belekerülés lesz transzformáló erejű. Ezt a belekerülést és szembenézést segítjük a terápiás térben, ún. paradox terápiás módon. A meneküléses helyzetet megfordítjuk, szembefordulunk a tünettel, megvizsgáljuk és megértjük a természetét, és akaratlagos szabályozás alá vonjuk.
Álljon itt egy rövid példa annak szemléltetésére, hogyan történik a szorongásra adott válaszreakciónk akaratlagos szabályozás alá vonása, a Gestalt érzelmi és kognitív korrekciós útvonalán.
A kliens megosztja, hogy szorong attól, ha nyilvánosan sok ember előtt kell beszélnie, vagy éppen egy vizsgahelyzetben szerepelnie kell.
A Gestalt rendszere ún. tapasztalati ciklusba rendezve vizsgálja az egyes helyzeteket, melynek az alábbi fázisai vannak: érzékelés, tudatosítás, energiamobilizálás, cselekvés, kontaktus, integrálás és lezárás. A ciklus az érzékelésnél kezdődik, ezért megkérjük a klienst, figyelje meg saját magát, milyen érzés neki most az, mit vesz észre magán, hogyan hat rá, ahogyan ezt most velem megosztotta. (Ahogyan már korábban említettem, a Gestaltban nagy hangsúly van az „itt és most” időterén, és a terapeuta – kliens kapcsolati történésein). Már a vizsgahelyzetről való beszéd előidézi a szorongásos tüneteket, melyek megidéződnek a terápiás térben.
Az érzékelés szakaszában minél több ún. nyers adatot (pl. kipirult az arca, ideges remegést látunk a kezén…stb) próbálunk az almondottakból érzékelni, majd a kliensnek visszajelezni. A terapeuta visszatükrözi, majd kiragadva egy-egy alakká váló testi érzetet, fel is nagyíthatja. Majd ugyanezt kérjük a klienstől is. Sokszor észrevehető az a jelenség, hogy pusztán már a testi érzet megragadásával, és azzal való kapcsolatba kerüléssel bemélyül a folyamat; a kliens ugyanis egyre inkább átkerül a kognitív (gondolatok) szintjéről egy mélyebb szintre: az érzések és testi emlékezés terébe. Itt elérkezünk a Gestalt ciklus következő fázisába, a tudatosítás terébe. Amikor a kliens különféle jelentést adott az egyes érzeteknek, és megtörtént egy mélyebb szintű reflexió és tudatosítás, akkor energia keletkezik benne arra, hogy közelebb lépjen szorongása „tárgyához”, ez az energiamobilizálás szakasza.
A terapeutának érzékeny figyelemmel kell jelen lennie ennél a lépésnél, hogy ezt a – cselekvéshez és transzformáláshoz szükséges – energiát időben tetten érje, és segítse a kliensnél a következő fázist: a szorongásos érzettel, emlékkel való kontaktusba kerülést és cselekvést. A Gestalt ciklus kontaktus szakaszában, testtudat fókuszú és szomatodrámás technikákat alkalmazva, egy-egy érzetet dramatikus módon meg is személyesít a kliens: hangot adva neki, mint egy élő személynek (mit mond, milyen szükségletét fejezi ki), és párbeszédbe kerül vele, egyfajta szerepcserében. Szorongásos klienseknél ez a belekerülés kifejezetten gyógyító erőjű, mert megfoghatóvá válik általa az addig – megfoghatatlanként érzékelt – szorongás tárgya.
Miért transzformatív erejű? Mert az addig megnevezhetetlen, amorf valaminek egyszer csak lesz neve, lesz konkrét tárgya, be tudja emelni a tudatosítás szintjére, másfajta viszonyulást alakíthat ki vele, mint eddigi automatikus reakciói, lesz benne mozgástere, ezáltal be tudja vonni az akaratlagos szabályozásába. Éppen ezért a Gestalt ciklus első lépése, az érzékelés minél tisztább élesítése kulcsfontosságú a szorongásos állapotok realizálási fázisában. Ugyanis ha nincs tiszta, hozzáférhető érzékelés, az több szempontból is okozhat problémát: elveszítjük a kapcsolatot az igényeinkkel, pillanatnyi állapotunkkal és a környezettel; amit cselekszünk, nem feltétlenül lesz kapcsolatban a pillanatnyi lehetőségekkel és azzal, amit szeretnénk; és könnyen elveszíthetjük a realitásérzékünket. Fontos ebben a kísérő terapeuta személye, tudatos és erős jelenléte, hogy biztonságot adó tértartóként és támogatóként ott legyen a kliens mellett.
Amikor a kliensek megtapasztalják, hogy szorongásuk és félelmük tárgyával kapcsolatba tudnak kerülni, és ez nem is olyan félelmetes, mozgósítani tudják erőforrásaikat, képessé válnak – az érzelmi korrekciók révén – különböző módokon reagálni, különféle viselkedési mintákat kialakítani, egyszóval irányításuk alá tudják vonni. Ilyenkor katartikus pillanatokat élnek meg, mert az válik számukra világossá, hogy képessé válnak uralni azt, ami eddig őket uralta. Hatalmas megkönnyebbülés érzés kíséri, hogy megismerték szorongásuk természetét, lementek a mélyére, és megtapasztalták azt, hogy ezúttal nem egy örvénybe jutottak, ami sodródva elnyeli őket, hanem ellen tudnak tartani, meg tudják fordítani az irányát, és fel tudnak belőle jönni. Szándékosan használtam az örvény metaforát, ugyanis nagyon gyakori kép ez a kliensektől, amikor a szorongásuk természetét megjelenítik.
A cselekvés és a kontaktus szakasz után, az integrálás és lezárás fázisa jön. Itt, az átélt élményeket ismét a tudatosítás szintjére emeljük, szintézisbe hozzuk a kognitív-érzelmi-testi tapasztalásokat, és reflexiókat, segítjük ezek integrálását.
A szorongásban nagyon sok minden zajlik a NAG-ok (negatív automatikus gondolatok), önmonológok színterén, ezért az ülések között fontos az új sémák „mentális izommunkája”, azaz a korrekciós minták gyakorlása. Csakúgy, mint az edzéseknél, amikor fizikai izomzatunkat szeretnénk növelni és erősíteni, az új gondolati sémák sem fognak egyik pillanatról a másikra lecserélődni, és sajátunkká válni. Muszáj őket folyamatos „mentális tréninggel” edzeni. Éppen ezért gyakran kapnak a kliensek, ilyen jellegű horgonyzó feladatokat. Ezek segítik azt, hogy minél inkább tudatosabbá váljanak egy-egy ilyen szorongást okozó helyzetben, és egyre jobban hozzáférjenek erőforrásainkhoz, ezáltal képesek legyenek másképp reagálni.
Remélem, sikerült betekintést nyerni a Gestalt és testtudat fókuszú terápiák módszerei által, hogyan lehet nem csak elszenvedni egy-egy szorongásos helyzetet, hanem visszatalálni ahhoz az erőhöz, mellyel alakítani is tudjuk. Kívánom, hogy minél több olyan megélésben legyen részük, amiben megtapasztalják énerejüket, és azt, hogy saját sorskönyvükre tudnak építő, formáló, és alakító erővel is hatni.
Forrás: Bagi Andrea
www.egyensulyban.net