Az alábbi oszlopokban látható betűsorok mindegyike értelmes szót rejt, melynek összekavarodtak a betűi. Lássuk meg tudod-e fejteni őket!
ÉRDEMES LAPTOPON VAGY ASZTALI GÉPEN OLVASNI!

lákan adbun ampál
pakal atkur tizen
gávir látal sövör
rásung maroh bevér
istep lupir teüzl
A legtöbb ember akár észreveszi, akár nem, egy algoritmus alapján fejti meg a szavakat, mégpedig az alábbi segítségével: 3-4-5-2-1, ami a betűk helyes sorrendjét mutatja, hogy értelmes szót adjanak ki. Így lesz a
lákan kanál
12345 34521
Csakhogy ha végig ezt az algoritmust használjuk, az utolsó oszlop esetében nem azokat a szavakat kapjuk, melyeket a "megoldókulcs" tartalmaz. Ennek oka, hogy az első két oszlop szavainak megfejtésekor létrejött mentális beállítottságunk miatt nem vesszük észre, hogy az utolsó öt betűkupac esetében több jó megoldás is létezik.
Amíg a mentális beállítottság eredményre vezet, nemigen szoktunk megállni és elgondolkodni rajta, nem tértünk-e rá egy megszokott kerékvágásra, ami miatt nem vesszük észre a másféle válaszokat. (Mindennek ismeretében már képesek vagyunk más szavakat is kiolvasni az utolsó két oszlop betűiből?)
BETŰHALOMBÓL ÉRTELMES SZAVAK
Azok a szavak, melyeket kihámoztunk a betűkből, valószínűleg nem egyeznek meg az itt felsoroltakkal - ez legalábbis igaz lehet a harmadik oszlopban lévőkre. A legtöbb ember - akár tudatosul ez benne, akár nem - az első két oszlop betűinek megfejtése során kidolgoz egy algoritmust. Mivel a képlet minden szó esetében működik, mentális beállítottsággá válik, ami gátolja a problémamegoldó azon képességét, hogy alternatív megoldásokat keressen az utolsó oszlopban lévő betűk esetén.
KANÁL BUNDA LÁMPA PÁLMA
KALAP KURTA ZENIT TIZEN
VIRÁG TALÁL VÖRÖS ÖRVÖS
SUGÁR ROHAM VÉREB VERÉB
TEPSI PIRUL ÜZLET TÜZEL
Érdekel egy intelligencia teszt?
Vagy egy individuális stressz teszt?
Kérj időpontot egy felmérésre!
E-mail: rehab@ergoterapeuta.hu
Az árakról ide kattintva kapsz részletes információt.