EMLÉKEZET III.


Az emlékezet három szakaszának összehasonlítása


emlékezet figyelemzavar
Pszichológia Mindenkinek - Philip Zimbardo, Robert Johnson, Vivian McCann


Ebben a részben azt vizsgáljuk, hogy az emlékezet egyes szakaszai hogyan és mivel járulnak hozzá az emlékek megszületéséhez (táblázat alább). Konkrétabban, minden szakasz esetében vizsgáljuk majd a kapacitás, a tárolási idő (mennyi idei képes az adott szakasz megőrizni egy emléket), a szerkezet és funkció, illetve a biológiai alap kérdését.


Az emlékezet három szakaszának összehasonlítása
.pdf
Download PDF • 31KB


Az első szakasz: a szenzoros memória

Az érzékszerveink sokkal-sokkal több információt vesznek fel, mint amennyit fel tudunk használni. Miközben ezt a bejegyzést olvassuk, felfogjuk az oldalon sorakozó szavakat, halljuk a környezetünk zajait, érezzük a ruha érintését a bőrünkön, a levegő hőmérsékletét, talán egy kis éhség is kezd motoszkálni a gyomrunk tájékán... Hogyan bírkózik meg az agyunk ezzel a rengeteg szenzoros információval?


A szenzoros memóriára hárul ez a feladat, hogy feltartsa a beözönlő információáradatot addig, amíg az agy át nem futja azt és el nem dönti, mi érdemes a figyelmére. De milyen mennyiségű információt képes a szenzoros memória feltartani? A kognitív pszichológus George Sperling e kérdés megválaszolására végezte el a pszichológia egyik legegyszerűbb, egyben legötletesebb kísérletét.



A szenzoros memória kapacitása és tárolási ideje

Sperling bebizonyította, hogy a szenzoros emlékezet sokkal több információt képes megtartani annál, mint amennyi végül eljut a tudatunkig. A vizsgálat során arra kért embereket, hogy igyekezzenek minél többet megjegyezni a képernyőn a másodperc törtrészére felvillanó betűkből.


D J B W

X H G N

C L Y K


Nem meglepő módon az emberek többsége három, legfeljebb négy betűt tudott megjegyezni ilyen rövid idő alatt. Sperling azonban arra volt kíváncsi, nem lehetséges-e, hogy valójában ennél a néhány egységnyinél több információ érte el az átmeneti memóriatárat, csak azután kihullottak az emlékezet rostáján, még mielőtt felfoghattuk volna őket?


Hogy testelhesse ezt a feltevését, módosított némiképp az eredeti feladaton: rögtön azt követően, hogy a betűk felvillantak a képernyőn, egy hang jelezte, hogy melyik betűsort kell felidézni. Egy magas hang a felső sor, egy mélyebb a középső, egy egészen mély pedig az alsó sor felidézésére utasított. Ezzel a módszerrel tehát, hogy a betűk látványát azonnal követte egy hangjelzés, a válaszadóknak csak egy sor betűit kellet felidézniük, nem pedig az egész betűkupacot.


Az ilyen részleges beszámoltatás esetén a legtöbb ember szinte tökéletesen pontos válaszokat tudott adni, függetlenül attól, hogy melyik sort kellett felidézniük. A lényeg tehát, hogy a résztvevők képesek voltak felidézni bármelyik sort, de nem az összeset. Ez az eredmény arra utal, hogy a szenzoros memória tényleges kapacitása 12 vagy akár több egység is lehet, de 3-4 kivételével elenyésznek, mire beléphetnének a tudatosság szintjére (Sperling, 1960, 1963).


Felmerül a kérdés, nem járnánk-e jobban, ha a szenzoros memóriánk hosszabb időtávon tudna információt megtartani, hogy több időnk legyen áttekinteni azokat. Valószínűleg nem. Mivel az új információk befelé tartó áradata szüntelen, a régieknek gyorsan el kell tűnniük, különben a rendszer túlterhelődik. A szenzoros emlékeink ezért éppen annyi ideig maradnak meg, amennyire feltétlenül szükség van ahhoz, hogy az információáramlat ne okozzon torlódást, és fennmaradjon számunkra a folyamatos tapasztalás érzése. Szerencsére ezek az emlékek általában nem tartanak olyan hosszú ideig, hogy gátat emeljenek a bejövő új szenzoros információk előtt.




A szenzoros memória szerkezete és funkciója


A szenzoros emlékezetet elképzelhetjük egyfajta mentális moziváaszonként, amin folyamatosan villannak fel és tűnnek el a képek. A szenzoros memória képeinek egybefolyása valóban egyfajta filmélményt nyújt, hiszen a mozi a valóságban is állóképek sorozata, csak nagyon gyorsan egymás után levetítve.


De nem minden szenzoros elem vizuális. Minden egyes érzékelési típúsnak megvan a maga szenzoros tára, melyek meghatározott tulajdonságú szenzoros információkat raktároznak. A vizuális tár neve ikonikus memória, ez a fényhullámokon alapuló vizuális képeket tárolja. A hangoknak is megvan a maguk szenzoros memóriatáruk, ez az echoikus memória, ami a kódolt auditoros ingereket tárolja. Ne feledjük, hogy a szenzoros emlékezet által tárolt lenyomatokhoz nem rendelődik jelentés, ahogy egy kamera is csak rögzíti a képeket. A szenzoros memória feladata csupán az, hogy rövid ideig megőrizze a lenyomatokat. Az már a következő szakasz, a munkamemória dolga, hogy jelentést társítson az érzékletekhez.


A szenzoros memória biológiai alapjai


A szenzoros memória biológiai háttere meglehetősen egyszerűnek tűnik. Ebben az első szakaszban az emlékképek az adott érzékszervben idegi impulzusokká alakulva az agy felé veszik az irányt. A szenzoros memóriát ezért gyorsan elhalványuló érzékszervi ingerek sorozata alkotja (Bower, 2000b, Glanz, 1998).


A munkamemória "elolvassa" ezeket a halványuló szenzoros jeleket, és eldönti, melyikre irányuljon a figyelem fényszórója, és melyiknek kell észrevétlenül eltűnnie.


A következő "memória" bejegyzésben a MUNKAMEMÓRIA lesz előtérben.