AZ EMLÉKEZET II.


AZ EMLÉKEZET HÁROM ALAPVETŐ FELADATA.

Ha a legegyszerűbben szeretnénk megfogalmazni, azt mondhatjuk, hogy az emberi emlékezet a lényegében jelentés nélküli érzékszervi információkból - mint amilyen például egy előadó hangja - jelentéssel rendelkező mintázatokat (szavakat, mondatokat és fogalmakat) alkot, melyeket már el tud raktározni és később fel tud használni. Ehhez első lépésben a memóriának át kell alakítania - kódolnia kell - a bejövő szenzoros információt egy felhasználható formába.



A kódolás során először is hatalmas mennyiségű beáramló inger közül ki kell választani, és egy kezdeti kategóriába sorolni néhányat: ez egy hang, látvány, szag, íz, esetleg fájdalom?


Ha a kategorizálás megtörtént, jöhet az inger alapvető vonásainak azonosítása. Amennyiben ez egy hang, akkor milyen hang: hangos, lágy, durva? Beleillik valamilyen mintázatba, például lehet egy autó dudája, egy dallam, valakinek a hangja? Ismerős hang, vagy korábban még nem hallottuk? Végül pedig mentálisan fel kell címkézni az adott tapasztalást, hogy jelentése is legyen: "Ez Dr. Müller hangja. Ő a pszichológia professzorom."


A kódolás gyakorta annyira automatikus és gyors, hogy a folyamat nem tudatosodik. Például jó eséllyel meg tudjuk mondani, mit reggeliztünk ma, pedig nem valószínű, hogy szándékosan törekedtünk volna a megjegyzésére. Az érzelmi töltetű élmények, például egy dühös vita egy kollégánkkal, még nagyobb valószínűséggel ragadnak meg az emlékezetünkben, annélkül is, hogy dierkt szeretnénk megőrizni emléküket (Dolan, 2002).


Másrészről viszont a fogalmak - mint mondjuk a pszichológia alapelvei - általában szándékos kódolási erőfeszítést igényelnek ahhoz, hogy használható emlék legyen belőlük. Az elaboráció (jelentése: kidolgozás, kimunkálás) folyamata során igyekszünk az új fogalmat, koncepciót a memóriánkban már eltárolt információkhoz kapcsolni.


Ennek egyik módja, hogy az új ismeretet konkrét személyes példákhoz kötjük, például a negatív megerősítés kifejezést ahhoz, hogy a fájdalomcsillapító bevétele elmúlasztja a fejfájásunkat. (Az elaboráció egyik céljaként ez a szöveg szándékosan számos példát hoz fel, melyek reményeink szerint segítséget jelentenek ahhoz, hogy mindenki a saját tapasztalataihoz horgonyozhassa az új fogalmakat.) Igazából az elaboráció sikertelensége áll a memória kudaracainak többsége mögött.



Az emlékezet második fontos feladata a tárolás, tehát a kódolt információ elraktározása. Ez azonban nem egyszerű folyamat. Ahogy kicsit mélyebbre ássuk magunkat a memória működésébe, látni fogjuk, hogy az emlékezet három részből vagy szakaszból áll, melyek az emlékeket különböző ideig és különböző formában tárolják.


Ahhoz, hogy a nehezen megjegyezhető dolgokat beügyeskedjük a hosszú távú memóriába, az információt valahogyan újra kell kódolni olyan formában, ami "kedvére van" a hosszú távú emlékezetnek, mielőtt még lejárna az erre szabott időkeret. Példának okáért, miközben egy előadást hallgatunk, alig néhány másodeprcünk van arra, hogy a professzor hangján elhangzó jelentésmintázatot kódoljuk, mielőtt új információ érkezne és a régi eltűnne.



Az előhívás az emlékezet harmadik fő feladata. Tulajdonképpen az előhívás formájában fizetődik ki a kódolásba és a tárolásba fektetett energia. Ha van egy megfelelően kódolt emlékünk, annak előhívása egy szempillantás alatt megtörténik: vagy a tudatosság szintjén jut eszünkbe a dolog, vagy egyes esetekben tudattalan szinten hat a viselkedésünkre.


(Teszteljük is le mindjárt a tudatos előhívás gépezetét: meg tudjuk mondani, melyik fontos memóriafeladat előzi meg a tárolást?)


Sajnos az előhívás sem megy mindig zökkenőmentesen, mert az emberi emlékezet - bármily csodálatos is egyébként - néha hibázik, torzítja az információt vagy akár teljesen tévútra visz minket.



Hogyan hozzuk létre az emlékeket?

Hogy a tananyagban olvasottak beépüljenek a tartós emlékezetünkbe, ahhoz egy három szakaszból álló folyamaton kell keresztülmenniük: az első a szenzoros memória, ezt követi a munkamemória, végül a hosszú távú memória következik. Ez a három szakasz úgy működik együtt, mint egy futószalag, ami a beáramló ingereket jelnetéssel rendelkező mintázatokká alakítja át, melyeket aztán elraktározhatunk, később pedig rekonstruálhatunk.


A háromszakaszos modell kifejlesztése eredetileg Richard Atkinson és Richard Shiffrin (1968) nevéhez fűződik, és ma már - némi átdolgozást és módosítást követően - széles körűen elfogadottá vált. (Vigyázat! Nem szabad összekeverni ezt a három szakaszt az emlékezet három alapvető feladatával, melyről az előzőekben volt szó!)


A szenzoros memória a legfürgébb a hármas tagjai közül, jellemzően képeket, hangokat, szagokat, textúrákat és egyéb, az érzékszerveink által felfogható benyomásokat tart meg legfeljebb náhány másodpercig. Bár a működése többnyire nem tudatosul, a hatását megfogyelhetjük egy mozgó csillagszóró által hagyott halványuló fénynyomban. Általában ezek a rövid életű lenyomatok teszik lehetővé, hogy a bejövő szenzoros információ megmaradjon addig, amíg a munkamemória eldönti, fontos-e.




A munkamemória (rövid távú memória) az információfeldolgozás második szakasza. Feladata abban áll, hogy az érzékszervek által felfogott információhalmazt átválogassa, és az információegységeket hozzákapcsolja a már a hosszú távú emlékezetben tárolt elemekhez. (Erre gondolunk, amikor azt mondjuk: "ez ismerősnek tűnik, emlékeztet valamire".)


A munkamemória 20-30 másodpercig képes tárolni az információt (Nairne, 2003), lehetővé téve, hogy átmenetileg megjegyezzünk egy imént hallott nevet vagy kövessünk egy útbaigazítást. A pszichológusok eredetileg rövid távú memóriának hívták a munkamemóriát, utalva ezzel arra, hogy csak korlátozott ideig és passzív módon képes tárolni az információt. Újabb kutatások azonban felfedték, hogy villámgyors és igen sokféle aktív információfeldolgozási folyamat játszódik le benne - erre utal az újabb név, a munkamemória.


A hosszú tűvú memória (HTM) jelenti a feldolgozási folyamat utolsó állomását, aminek során a munkamemóriából kikerülő információ hosszú időre - akár egy életre - elraktározódik. A hosszú távú memória tartalmazza a világról szerzett összes tudásunkat, az Édesanyánk arcától a kedvenc dalunk szövegén át az évszámig, amikor Wilhelm Wundt megalapította a világ első pszichológiai laboratóriumát.


A következő részben azt vizsgáljuk majd meg, hogy az emlékezet egyes szakaszai hogyan és mivel járulnak hozzá az emlékek megszületéséhez. Konkrétabban, minden szakasz esetében vizsgáljuk majd a KAPACITÁS, a TÁROLÁSI IDŐ (mennyi ideig képes az adott szakasz megőrizni egy emléket) a SZERKEZET és FUNKCIÓ, illetve a BIOLÓGIAI ALAP kérdését. (Pszichológia Mindenkinek-Philip Zimbardo, Robert Johnson, Vivian McCann)


Az első szakasz: a szenzoros memória lesz.

Bemelegítés képp, íme egy rövid teszt.


Vessünk egy kurta pillantást (max. 2 mp!) az alábbi betűkre és próbáljuk megjegyezni őket:


D J B W

X H G N

C L Y K


Neked mennyit sikerült? Az emberek többsége három, legfeljebb négy betűt tud megjegyezni. A szenzoros memóriáról és egy érdekes tesztsorozatról (Sperling) a következő bejegyzésben olvashattok.